17.rész [Évadzáró]

Sziasztok!

Most évadzáró lesz és jövő hét kedden kezdődik a 2.évad. Szeretlek titeket! Remélem a 2 évadra  új emberekkel találkozhatunk!! Addig is lesz idő az újaknak végig olvasni!

Jessica szemszöge:


Harry, karjaimban aludtam amikor zúgásra lettem figyelmes, így hát kinyitottam szemem. Harry édesen aludt de nem értem, hogy nem kelt fel  a  zajra. Lassan kimásztam karjai közül.
-Jessica!-szólalt meg. Megfordultam és szembe találtam magam Harry-vel.Szemeiben csak úgy eltudtam veszni. Megakartam ölelni de egyszer csak a lábaim nem bírták és feladták, így hát össze estem Harry előtt.
-Jessica jól vagy?-guggolt le mellém.
-Igen!-hazudtam, majd felálltam és kirohantam a mosódba.
-Tényleg!-jött utánam. Nem tudtam megszólalni csak bólogattam. Harry furcsán nézett rám, majd elment. Én leültem a WC mellé és vártam, hogy hányjak , mivel már éreztem a torkomban. Hát végül kijött de nem a kaja hanem a vér. Teljesen megijedtem és mint az őrült próbáltam felkelni.
-Harry!-ordibáltam kifelé. Nem jött válasz.-Harry segíts!-ordibáltam és egyszer csaj ajtó csapódást hallottam. Harry futott be, mikor meglátta a vért a WC-ben gyorsan felkapott, majd futni kezdet a kocsi felé. Harry szemeiből könnyek kezdtek potyogni, majd sötétség.Voltak emberibb korok, amikor a haldoklót kézen fogva vezették át a túlvilágba az élők. A szerzetesek között ma is szokás, hogy az élők a haldoklóval a túlvilágról beszélgetnek szépen, csöndesen, nyugodtan, és közben fogják a kezét. Nem tekintik olyan nagy dolognak a halált, de becsülik annyira az életet, hogy az élő mellett legyenek az utolsó pillanatig. Amikor rájuk kerül a sor, az ő kezüket is fogja majd valaki. Amikor pedig sírniuk kell, sírnak.
-Köszönöm!-néztem Harrry-re, majd végleg becsuktam szemeim.A halál... megnyugvás. A rettegés vége. Enyhülés. Felszabadulás. Ledobhatod magadról az élet összes terhét, a veled cipelt súlyokat.A halál mégiscsak igazságot oszt.Az ember először attól fél, hogy meghal, aztán attól, hogy mégse.A legtöbb és végső megnyugvás a halál. Csak a halál oldja meg a gondokat. Csak a halálban van igazi béke. Ezt minden nagy ember tudja.Meghalni könnyű. Élni nehezebb.Úgy élünk, hogy minden egyes levegővétellel magunkba szívjuk a halált, mint valami finom port. Egészen addig úgy gondoltam a halálra, mint az életről teljesen leválasztott, különálló dologra. Úgy hittem, bár a halál mindenképpen elér minket egyszer, de addig semmi közünk hozzá. Így tűnt számomra a legegyszerűbbnek és leglogikusabbnak. Az élet ezen az oldalon, a halál a túloldalon van. Én itt vagyok, és nem ott. Az az éjszaka, amelyen Mark meghalt, választóvonal lett számomra. Már nem tudtam ilyen egyszerűen gondolni életre és halálra. Rádöbbentem, hogy a halál nem az élet ellentétes formája. A halál eredendően bennem van, és bárhogy is erőlködöm, ezt a tényt többé nem fedhetem el. Két dolog létezik,ami egyet alkot: a valóság és az árnyéka, a fény és a sötétség. Az egyensúly két oldala. Az élet a halálból keletkezik, és a halál az élet következménye. Mivel kiengesztelhetetlenül ellenségesek, folytonosan viaskodnak egymással: ők szülik egymást folyvást és folyvást. És velük együtt születik újjá minden: az almafák virága és a csillagok fénye. Az életben rejtőzködik a halál. A halál magában rejti az újjászületést. Mit ér akkor az élet halál nélkül? A változatlan, örökké tartó, végtelen élet? Mi az, ha nem maga a halál? Az elmúlás, az újjászületés nélkül!Nincs tegnapunk, és nincs holnapunk. Elfelejtjük az időt, elfelejtjük az életet, és békességben vagyunk.Milyen furcsa, a halál árnyékában sokkal keményebben pumpálta a vért, mintha mindenáron életben akarná őt tartani. De ennek véget kell vetni, méghozzá gyorsan.

Szemem lassan kitágult, majd szemhéjam felpattant. Egy gépben vagyok!-néztem körbe. Lassan egy fény ment végig testemen, majd a szememhez ért.
-Ááá!-ordibáltam fel a  fájdalom miatt.-A szemem ég!-zokogtam. Gyorsan kihúztak a gébből, nagy meglepetésemre nem csak a doktor és Harry volt itt. A szüleim. Anyámnak a szemei kisírtak voltak.
-Jöjjön!-ültettek át egy másik ágyra, majd vörös szemeimet vizsgálták.-Jól van csak kicsit megcsípte!-nevetett a doki. Mi kicsit?Baromira fáj.Az élet szép. Viszonylag.
-Haza is mehet!-mosolygott a doki. Mindenki kiment. A terembe csak én és a  doki volt.-Ön terhes!-mosolygott, majd egy papírt adott, ahol egy nyíl mutatta, hogy a sperma fejlődik.  Lelketlen arcal mentem ki a  kórházhoz Harry kocsijáig.
-Mi a baj?-simította végig  a karom. Harry szemeibe néztem, majd beültem a kocsiba.Szint úgy Harry is.Felém, néztem szemeiben aggódást véltem fel.
-Terhes vagyok!-böktem ki. Harry szemei óriásira kerekedtek, majd a kormányt kezdte nézni.-Harry!-próbáltam tekintetét keresni. Beindította a motort, majd elindultunk. Mennyire tudunk együtt örülni egy ember megszületésének! Az elmúlás fájdalmában is őszintén osztozunk. A kettő között nem lehetne egy kicsit emberibbnek lenni?Nem az számít, hogy minek születik valaki, hanem az, hogy mivé nő fel.Amint gyermeket szül az ember, igazán soha többet nem gondolhatja, hogy "én". Mindig csak "mi". Mi a legjobb "nekünk". Noha ami "nekünk" a legjobb, az gyakran pocsék "nekem". Gondolatimat a motor elhallgatása törte meg. Kiszálltam a  kocsiból és elindultam a házba, mögöttem Harry koslatott. Kinyitottam az ajtót, majd levágtam magam a kanapéra Harry meg felment. Ott ültem kb, fél óráig mikor Harry beállt elém ér letérdelt.
-Jessica Moon hozzám jössz feleségül?-kérdezte mire kitátott szájjal néztem rá.
-Igen!-próbáltam felugrani de megfogott és felemelt úgy húzta az ujjamra a csodás gyűrűt.
-El se tudom képzelni nélküled az életemet. Magam előtt is rejtély, hogy jutottam el idáig, de nagyon sok minden, ami lejátszódik bennünk, örök rejtély marad számunkra. Jobb, ha az ember nem sokat gondolkodik ezeken a dolgokon, hanem egyszerűen tudomásul veszi őket. Hiábavaló itt minden gondolkodás. Senkinek se tudnám megmagyarázni, miért szerettem beléd.!-beszélt Harry, majd vissza tett a kanapéra és leült mellém. Nem csináltunk semmi csak egymás szemeiben gyönyörködtünk.Talán valóban születnek néha örök és megbonthatatlan kapcsolatok. Egyesek tényleg rátalálnak arra az emberre, aki jóban-rosszban kitart mellettük. Ez az ember lehet, hogy egy házastárs, és ünnepelheted őt álomesküvővel, de az is lehetséges, hogy az az ember, akire egy életen át számíthatsz, az az ember, aki igazán ismer, talán még jobban ismer, mint te önmagadat.Nincs csodálatosabb dolog annál, ha az ember szeret valakit, és viszontszeretik. De talán mégis van: ha az ember megtalálja a lélektársát. A lélektárs az a valaki, aki olyan, mint te. Ő az, aki megért, aki érez téged, mint senki más. Ő az, aki úgy szeret, mint senki más, és mindig veled marad, bármi történjen is. Azt mondják, semmi se tart örökké, én viszont szilárdan hiszek abban, hogy van örök szeretet, ami akkor is tart, ha a másik már nincs közöttünk.Összetartozik-e két ember?Ezt az összetartozást nem az dönti el, hogy miféle veszedelmes drámákat élnek át, nem is a templomi örök hűség Isten előtt - hanem az, hogy minden viszály ellenére a fejlettebb, érzékenyebb lélek felemeli-e boldogtalan, elvadult társát, avagy az húzza le őt a saját poklának színvonalára.Ha az utóbbi: azonnal válni kell.Ha az előbbi: maradni, s vállalni minden keserves áldozatot.Minden út "erkölcsös", amelyik fölfelé vezet.S "erkölcstelen", ha a mélységbe visz.Hozzád vagyok kötve, ragasztva, forrasztva, feloldhatatlanul, széttéphetetlenül. És ez a szerelem, ami bennem él, független mindentől, mindentől, amit te teszel; ez van, létezik és él, és nem fog megszűnni, nem fog elmúlni, mert hatalmas, örök és csodálatos, mint a világ.Ha megvakulnék, arcának emléke segítene életben maradni az örök sötétségben.Azt mondják, a hűség örök kötelék. Talán így van, de van egy kis gond. Hosszú idő, míg a másik bizalmát kiérdemeljük, de elég egy pillanat, hogy elveszítsük azt.